Instagram posztolás Tippek, Ötletek

Követők szerzése Instagram posztolással

Egy vállalkozás számára nagyon fontos, hogy jelen legyen minél több platformon, hogy minél több emberhez elérjen, minél több embert szólítson meg. Egy influenszer esetében pedig alap. Egész brandek nőnek ki közösségi média oldalakból, és márkaépítés szempontjából az Instagram a zászlóshajó.

Nagyon sok tippet, praktikát lehet olvasni arról, hogy miről posztoljunk, de igazából szerintünk ezt mindenki maga tudja a legjobban eldönteni, viszont a hogyan az sok szempontból azonos.

A brandépítés elsőszámú marketing eszközeként az Instagram messze leköröz minden más platformot. A felhasználók is töretlenül imádják, amolyan virtuális kirakatként működik és remek helyszíne a márkánk megismertetésén túl, az elkötelezett közönség kiépítésének. Marketing szempontból pedig az elköteleződés az egyik legerősebb fogalom, mindenki lojális követőkről álmodozik, akik megfontolt, hűséges vásárlókká konvertálódnak. A másik agyonhasznált fogalom (az organikus mellett) a hiteles márka felépítése. Merthogy, amennyire közhelyes, éppen annyira igaz, hogy az áhított elkötelezett követők elérése – még kisebb számban is – de kőkemény munkával jár, éppúgy az ügynökségeknek, mint a vállalkozásoknak.

A marketingügynökség önmagában nem lesz képes minden ügyfélnél valami egyedülállót, valami kiemelkedőt építeni, anélkül, hogy a másik oldalon ne volna akarat ennek az irányába.

Hitelesség

A hitelességet legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy hűek maradunk a márkánk által képviselt eszmékhez és bizonyos helyzetekben nem félünk nyíltan kiállni és állást foglalni a nekünk fontos dolgok mellett sem. A mi részünkről is elvárt egyfajta elköteleződés ezek irányába és így érhetjük el, hogy felénk is elköteleződjenek. Az Instagram pedig a legjobb platform ehhez, hogy megmutassuk magunkat.

A hiteles kép kialakítása a vállalkozás feladat. Elsősorban nekik kell meghatározni az irányvonalat, a mottójukat, ami fő csapásként követhető egy ügynökség számára.

Az ügynökségek feladata az Instagram marketingben az, hogy segítsen a tartalmakat ennek a fő irányelvnek megfelelően legyártani. Valamint, tovább kell vizsgálniuk az ügyfeleik teljesítménymutatóit, és nyomon kell követniük az Instagramon a megjegyzéseket, mentéseket, megosztásokat, az Instagram Stories nézeteket és még a DM-eket is, hogy megértsék a követőket, figyeljék a tendenciákat és ezáltal javítsák az ügyfeleik teljesítményét.

Ha sikeresen tud együtt dolgozni az ügynökség az ügyfelekkel , akkor az ilyen módon szerzett közönség nem csupán követő, hanem elkötelezett, magas érdeklődést mutató potenciális vásárló is lesz.

Hogyan készíthetünk kiemelkedő tartalmakat?


Ha az Instagramot – ahogy feljebb említettük – egy online kirakatnak tekintjük, akkor könnyen megértjük, hogy miért olyan fontos, az esztétikus, egymással harmóniában álló tartalom megosztása. Az Instagram posztoláshoz már nincs szükségünk egy DSLR  (vagyis tükörreflexes) kamerára, a tökéletes Instagram posztokat létrehozhatjuk azzal az eszközzel, amit amúgy is állandóan magunknál hordunk: az okostelefonunkkal!

Mikre figyeljünk Instagram tartalomfotózás közben?


Első lépésként ellenőrizzük és ismerkedjünk a telefon kamerájának beállításaival. Szinte minden telefon kamerája nagy teljesítményű, csak tudnunk kell jól használni.

Kapcsoljuk ki a HDR funkciót!

A HDR – vagy a nagy dinamikatartomány – az Androidés az Iphone telefonok egyik funkciója, és alapvetően a jobb megjelenésű fényképek készítéséhez nyújt segítséget.

Több képet készít ugyanabból a fotóból, különböző megvilágítások mellett, és egyberakja őket, így a végős -kész- fotó több részletet tartalmaz.

Ha valaki magabiztosan dolgozik a HDR-rel, az fantasztikus eredményt hozhat. De nagyon nehéz jó elkészíteni, és gyakran természetellenesnek és túlszerkesztettnek látszanak az így készült fotók.

TIPP: Ha érdekességeket, tippeket, vagy valamilyen hasznos infót akarunk megosztani Instagramon használjuk a körhinta vagy carousel bejegyzéseket. Ilyenkor több – de maximum 10 – képet posztolunk, mely egy, lapozható bejegyzésként fog megjelenni. A közönség általában nagyon kedveli az ilyen bejegyzéseket ezért nekünk garantáltan nagyobb elérést fog jelenteni.

Portré fotózás – Instagram posztolás

A rengeteg különböző beállítás között ember (vagy fotós) legyen a talpán, aki el tudja dönteni, melyik mikor hasznos és mikor nem.

Nagyon népszerű fotómód a „portré mód”, amely automatikusan felismer egy jól megvilágított témát a kamerától bizonyos távolságon belül, és létrehoz egy bokeh (elmosódás) hatást, vagyis megváltoztatja a mélységélességet. A portré módot bátran használjuk termékfotózáskor is, a kissé homályosabb háttér hatása nagyobb kontrasztot ad majd a terméknek és így a háttér nem vonja el a figyelmet a fénykép témájáról.

Mik a buktatói? – a portré mód nem jó, ha mesterséges vagy gyenge fényben fényképezünk.

Ehhez a beállításhoz statikus téma szükséges, máskülönben nem lesz jó a kép. Például, ha valakit mozgás közben akarunk megörökíteni, akkor a telefon automatikusan másik módra vált.

Instagram posztolás – kompozíció

A gyönyörű Instagram-posztok a követőink tekintetét egyenesen a fotó témájára irányítják.

Amikor Instagram poszthoz képet készítünk a telefonunkkal, a kompozíció az, amitől a kép „jó” helyett „kiemelkedővé” válhat.

Hogyan tudsz nagyszerű kompozíciót beállítani? A harmadolás szabályával.

A fényképezés aranyszabályaként ismert harmadolás szabályának lényege, hogy fejben bontsuk a képet 3 részre vízszintesen és függőlegesen is.

A cél az, hogy a kép legérdekesebb részleteit a rács kereszteződésébe helyezzük, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak az arányok.

Ha valakinek nehezen megy odaképzelni egy ilyen “hálót” , iPhone és Android telefonján is van lehetőség bekapcsolni fényképezéskor a Grid funkciót, amely felrácsozza a képernyőt, ezáltal könnyedén megtarthatjuk a helyes arányokat.
Persze, minden szabály azért van, hogy megszegjük időnként, vagyis ne vegyük  túl szigorúan , használjuk inkább egyfajta útmutatásként, ha már beépített funkcióként jelen van a telefonunk kamerájában.

Instagram posztolás – megvilágítás

A jó Insta képek jó fénynél készülnek. Nagyon ritkán adódik olyan, hogy Instagram posztokat stúdiós körülmények között van lehetőség fotózni. Éppen ezért a legjobb fényképeink szempontjából a természetes, szűrt nappali fény.

Lehetőleg ne fotózzunk a tűző déli napsütésben, és ne is forduljunk szembe a tűző nappal. Időzítsük úgy a képeink készítését Instagram posztjainkhoz, hogy nappali, természetes fényben készülhessenek, hogy sokkal jobb minőségű képeket kapjunk, mint lámpafénynél, vagy vakuval.

Instagram posztolás – világítás

Készíts inkább alulexponált képeket, hogy elkerüld azt a nem kívánt hatást, mintha szétégett volna a filmtekercs. Mind Android, mind Iphone készülékekről könnyen megteheted ezt. A telefon képernyőjére koppintva megjelenik egy sárga négyzet, a négyzet melletti napocskát fel-le csúsztatva változtathatsz az expozíción.

Androidos telefonon nagy előny képkészítés közben a hangvezérlés. Beprogramozhatjuk telefonunkat, hogy egy bizonyos szóra képet készítsen, ami megkönnyíti pl. a csoportszelfiket.

TIPP: Ahhoz, hogy a közönséged könnyebben reakcióra bírd, használj “stickereket” ! Például elcsúsztatható stickereket, hogy kifejezhessék mennyire tetszik nekik az általad megosztott tartalmad. Nem mindenki szeret kommentelni, de a legtöbben egy aranyos emojival ellátott stickert szívesebben használnak.

Instagram posztolás – Flat Lay képek

A fentről készített képeket nevezzük így. Nagy sztárjai az Instagram posztoknak, mert a termékfotókhoz, ételfotókhoz remek beállításnak bizonyulnak.

Szemből készített képek

Sokszor gondot okoz a kamerával szemben természetesnek tűnni, így jobb, ha nem is keressük a tökéletes pózt. Ha szemből készült képet szeretnénk magunkról mozogjunk folyamatosan a kamera előtt,(mint a modellek) és kérjük meg a minket fényképezőt, hogy készítsen sorozatfelvételt.

A rengeteg kép között biztosan akad majd olyan, amelyiken természetesek vagyunk és tetszünk is magunknak.

Végül, de nem utolsó sorban
Ahhoz, hogy a tartalomgyártásra tudjatok koncentrálni használjátok poszt időzítő alkalmazásunk, amivel sokkal áttekinthetőbbé, tervezhetőbbé válik közösségi média jelenlétetek és az Instagram posztolás is.  Poszty.hu

Még több olvasnivaló a közösségi média marketingről: ITT.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük