Közösségi média marketing

Közösségi média marketing

A közösségi média marketing térhódítása szempontjából meghatározó, hogy a hagyományos média hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben az internethasználat növekedésének következtében. A digitalizálódás fejleményeként az emberek igényei és médiafogyasztási szokásai is megváltoztak. Egyre inkább megfigyelhető a tendencia, hogy a kétirányú platformokra tevődnek át a súlypontok.

Kétirányú kommunikációs platformok

Így nevezzük azokat az internetes oldalakat vagy alkalmazásokat, ahol valós időben az emberek kapcsolatot létesítenek és információt osztanak meg egymással. Vagyis, amikor közösségi média marketingről beszélünk fontos szem előtt tartani azt a szempontot, hogy az emberek elsősorban azért vannak jelen ezeken a felületeken, hogy általuk fontosnak vélt tartalmakat fedezzenek fel és osszanak meg. Valamint az őket érintő problémás kérdésekre tanácsot – netán megoldást találjanak. Ezt a lényegi pontot szem előtt tartva kell megterveznünk a céges jelenlétünket, közösségi média marketing stratégiánkat.

marketingkommunikációs eszköz a közösségi médiában

Közösségi média marketing felületek

Ennek a gyűjtőfogalomnak a kapcsán mindenkinek eszébe jut jó pár olyan online alkalmazás, ami ebbe a csokorba beleillik (Facebook, Instagram, YouTube, Twitter). Mielőtt azonban meghatározzuk milyen közösségi média marketing stratégia mentén szeretnénk haladni, vizsgáljuk meg céljaik és felhasználhatóságuk alapján a különböző platformokat, hogy megtaláljuk a vállalkozásunk számára a legmegfelelőbbe(ke)t.

A marketingkommunikáció eszköze

A fentiekből kiderül, hogy a közösségi média oldalak elsősorban marketingkommunikációs eszközként, valamint a brandépítés lehetséges eszközeiként építhetők be a vállalati marketing stratégiánkba. Remekül használhatjuk a közösségi média felületeinket értékesítésösztönzésre, termékbemutatásra-bevezetésre (v. szolgáltatás), potenciális ügyfélszerzésre, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartás kiterjesztett eszközeként is. Ami minden vállalkozás számára sarkalatos pont -hiszen, ha megismerjük vásárlóink szokásait, problémáit, akkor tudjuk a szolgáltatásainkat, vagy termékpalettánkat célzottan fejleszteni, kibővíteni.

social media marketing

Minőségi tartalom a közösségi média marketingben

A minőségi tartalom megosztása kell, hogy meghatározza céges oldalaink közösségi média marketingjét. A gyakoriságot hangsúlyozók nem tévednek -nagyon fontos a rendszeres, állandó jelenlét- de ezt felülírja a minőség. Érdemes felosztani a megjelenéseket és a hosszabb, minőségi tartalmak mellé olyan személyesebb képes tartalmak posztolását is beiktatni, amiknek köszönhetően színesebb-szagosabb lesz a social media oldalunk.

Közösségi média marketing – Hosszútávú befektetés

Azt mindenképpen kihangsúlyoznánk, hogy a közösségi média egy hosszútávú marketing eszköz, amelynek a megtérülése nem mérhető olyan pontosan, mint más online marketing eszközöké. Ennek ellenére mindenképpen stratégiai jelentőségű. Hiszen, hibás az az elképzelés, hogy az egyre növekedő fogyasztói réteg és kultúra létezése önmagában garancia a vállalkozásunk növekedésére is.

Márkahűség kialakítása

Ezeken a felületeken keresztül megalapozhatjuk a márkánk hitelességét, bizalmat alakíthatunk ki szakértelmünket illetően. Bemutathatjuk a termékeinket és megfelelő kontextusba helyezve megmutathatjuk, melyik az a réteg, akiknek elsősorban értékesíteni szeretnénk őket. Valamint általános értelemben véve releváns témákban, hasznos és értékes tartalmak előállításával elköteleződést érhetünk el ügyfeleink/követőink körében.

közösségi média

Lájk

A közösségi médiában azoknak a lájkoknak, +1-eknek, megosztásoknak van igazi értéke vállalkozásunk számára, amelyeket befolyásmentes döntésből kaptunk a követőinktől. Így a lájk/megosztás vadász játékok indításának nincsen hosszútávú haszna az elköteleződés kiépítésében, sőt, éppen ellenkező hatást is érhetünk el vele.

Regisztrálj a poszty.hu-n, hogy egy helyről kezelhesd a közösségi média megjelenéseid!

Közösségi média marketinges?

A hatékony jelenléthez előny, de nem feltétel egy online marketinges alkalmazása. Vagy a közösségi média marketing kiszervezése egy ügynökséghez. Ebben a témában mindenki számára elérhető a fejlődéshez szükséges információ, adatok, kutatások, értekezések formájában. Természetesen érdemes ezekből tájékozódni, de lehetünk a saját magunk sikerének kovácsai is. Hiszen a trendek helyes megfigyelése, a tendenciák követése sokkal inkább intuitív folyamat, mint  tanulható vagy elméletileg elsajátítható. A közösségi média egy dinamikusan fejlődő, változó online marketing ágazat, ahol, amit ma állítunk holnapra lehet, hogy érvényét veszti.

online marketing eszköz

Versenytársak

Ha úgy döntünk, mi magunk vesszük kezünkbe az online megjelenésünk kezelését, hasznos tanácsként a versenytársak megfigyelését és elemzését tudnám kiemelni. Mind globális, mind lokális szinten érdemes megnéznünk, hogyan képviseli magát az az ágazat, amelyben tevékenykedünk. A lokális versenytársak megfigyelése segíthet pontosabb képet adni a piacunkról. Az ágazat globális képviselőinek a figyelemmel követése pedig a várható trendekről ad hozzávetőleges képet. Mindezek mellett pedig inspirálódhatunk, hogy hogyan képviselhetnénk még eredményesebben magunkat.

Vizuális megjelenés

Ahhoz, hogy a márkád sikeresen képviseld ezeken az oldalakon szükséged van még egy képességre: hogy értékelhető fotókat tudj készíteni a követőid számára. A vizuális kommunikáció fontos részét képezi a közösségi média marketingnek. A rossz vizuális kontentnél nem sok rosszabb stratégia létezik. Manapság, a csúcstechnológiás telefonok korszakában egy középkategóriás mobillal is készíthetsz megfelelő képeket, csupán egy kis alapvető esztétikai érzékre van szükséged hozzá és egy megfelelő kompozícióhoz. Ez a képesség elsajátítható és némi gyakorlás után rutinná válik. Ami nagyon fontos, hogy az egységes kép kialakításának érdekében ne használj sok és egymástól eltérő filtereket, alakítsd ki a színvilágod és igyekezz ugyanabban a stílusban elkészíteni a képeket.

A poszty.hu saját képszerkesztőjével a DesignBolddal könnyedén gyönyörű kreatívokat készíthetsz és posztolhatod vagy időzítheted is őket! Regisztrálj és próbáld ki a képszerkesztőnket!

közösségi média

Arról, hogy hogyan készíthetsz még szebb kompozíciókat nemsokára új bejegyzés érhető el oldalunkon!

A közösségi média, mint marketing eszköz

A közösségi médiában való jelenlét igényel plusz energiabefeketetést és időráfordítást, de egy nagyszerű lehetőség is egyben! A legtöbb cégvezető azonnali eredményeket akar látni, de az igazság az, hogy erre nem ez a legmegfelelőbb módszer. Ahogy fent is említettem, a közösségi média a vállalati kommunikáció elsődleges eszköze. Ma már egyre kifinomultabb módszerek léteznek a reklámozásra, és a célközönségünk is egyre kifinomultabban fogyasztja ezeket. A túl rámenős, mindenáron eladni kívánó hirdetésekre úgynevezett „bannervakságot” mutat. Ma már nem elég egy újonnan megjelenő terméket kiplakátolni pár helyen és ölbetett kézzel várni az eredményeket, vagy elindítani egy Facebook kiemelést. Ma már többet kell ennél nyújtanunk, ahhoz, hogy az óriási versenyben, a végtelen kínálatból kiemelekedjünk és meggyőzzük az embereket arról, hogy ők a mi a közönségünk és mi vagyunk számukra a megfelelő választás. Ebben a termékünk mára csak egy szempont a sok közül. Egy másik pedig az, hogy megtaláljuk a hasonlóságokat ügyfeleinkkel és ezek mentén próbáljuk meg elérni őket, mert a választáskor még mindig a benyomásaikra hallgatnak.

A közösségi média marketing rengeteg lehetőséget tartogat a vállalkozások számára. Érdemes belevágni és hallgatni a megérzéseinkre, mert az egyetlen egyetértés a témában az, hogy nincsenek általános igazságok és minden ágazat minden képviselőjének más-más megoldások lehetnek